Horváth Charlie

Műfaj: ének
Hivatalos oldal: Kattints ide

Bemutatkozás

Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, könnyűzenész, a rock, a jazz, a blues, a soul és a funk jellegzetesen rekedt hangú elÅ‘adóművésze.

Charlie 1990-ben tért haza külföldrÅ‘l, és a Tátrai Band énekese lett; szólókarrierje 1994-ben indult. A Tátraival 10 lemezt adott ki (A küszöbön túl, Kísértés, New York, New York, Best of Tátrai, Utazás az ismeretlenbe I-II, A Hold szerelme, Trilógia (Hajnali szél, Live, Városi lebegés), Különös álom, Mexicano, Csillagszél), végül önálló zenekara lett. Szólóénekesként hatalmas sikereket aratott, számos slágert énekelt (legismertebb dalai: az emblematikus Jég dupla whiskey-velAz légy, aki vagyNézz az ég felé). Albumai, dalai és koncertjei rendre számos díjat gyűjtöttek be, de állami kitüntetéseket is hoztak a zenésznek, aki közben nagy koncertkörutakat tartott. Ő képviselte Magyarországot az 1998-as Eurovíziós Dalversenyen A holnap már nem lesz szomorú című dalával.

A 90-es évek közepén kezdÅ‘dött máig tartó szoros együttműködése Lerch Istvánnal és László Attilával. Az Å‘ közreműködésével valósult meg a váratlanul sikeres kísérlet: 2001-ben a közönség merÅ‘ben újszerű stílusban hallhatta Charlie-t énekelni. A populárisabb jazzt bemutató, ismert régi dalokat is big bandes átdolgozásban tartalmazó Jazzt 2002-ben a Soul & Jazz, 2005-ben pedig a Funky, Soul & Jazz követte. 2006-ban aztán a zenész a régi, populárisabb stílushoz talált vissza Másképp ugyanúgy című lemezével.

Díjak, elismerések

  • EMeRTon-díj (1991, 1993, 1994, 1997)
  • Arany Mikrofon-díj - Az év énekese (1992)
  • Arany Zsiráf-díj (1994)
  • Az év lemeze - Charlie (1994)
  • Az év legsikeresebb rock albuma (1994)
  • Év énekese - Pesti Műsor (1994)
  • Liszt Ferenc-díj (1997)
  • A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1998)
  • Budapestért-díj (2003)
  • KÅ‘bánya díszpolgára (2003)
  • Artisjus Életműdíj (2006)
  • Börze Award - Életmű-díj (2007)

Közösségi média


Naptár

previous

Szeptember 2016

next

SMTWTFS
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3

Facebook

Üdvözlet FB népe! Ha első körben szeretnétek értesülni az újdonságainkról, előadóinkról, vagy csak szeretitek amit csinálunk, akkor lájkoljatok minket. Köszönjük!

Minőség elsőkézből? Iratkozz fel hírlevelünkre!